Pozitív nevelés minikurzus
4. rész

Arra az ijesztő következtetésre jutottam, hogy én vagyok a döntő tényező. Az én napi hangulatom határozza meg az időjárást. Tanárként vagy szülőként, óriási hatalom birtokosa vagyok, mellyel egy gyermek életét nyomorúságossá, de örömtelivé is tehetem. Lehetek a gyötrelem vagy az inspiráció eszköze. A gyermeket megalázhatom vagy megnevettethetem, megsebezhetem vagy meggyógyíthatom. Minden helyzetben az én válaszomon múlik, hogy egy krízis kitör vagy elcsitul, és egy gyermek jobb vagy rosszabb emberré válik.” 

Dr Haim Ginott

A leggyakrabban felvetett kérdés a pozitív nevelés kapcsán: hogyan legyek én pozitív, ha engem nem így neveltek?

Azok esetében, akiket nem pozitív szemléletben neveltek, a gyerekkori emlékek között a büntetés, az elfenekelés, a kizárás, kiabálás, megszégyenítés mindennapos eszközöknek számítottak. És bizony ezek lesznek azok az ösztönös reakciók, amit a gyerekek a piros gombjaik megnyomásával kiváltanak belőlük.

Ma, a minikurzus negyedik részében azzal foglalkozunk, hogy a saját neveltetési mintáinkon hogyan tudunk felülkerekedni és pozitív szülővé válni, másfajta hangulatot és viselkedési kultúrát megteremtve a saját családunkban.

Talán ismerős: nem fogok úgy viselkedni, mint a szüleim, én biztosan nem. DE néha ez nem is olyan könnyű, igaz?

A mai szülőgeneráció gyerekkorában a büntető fegyelmezés, nevelés teljesen természetes, elfogadott módszere volt a gyerekek “betörésének”, megnevelésének.  Bizonyára neked is ismerős a helyzet, amikor az öklöd, gyomrod összeszorul, a feszültség agresszióvá nő, amikor tehetetlennek érzed magad, mert nem juttok dűlőre a gyerekeddel… Talán ismerős helyzetek ezek, ismerős konfliktusok, ismerős feszültségek, ismerős dinamikák…

Érdemes feltenni magunknak a kérdést: mi milyen viselkedéseket szívtunk magunkba gyerekként? A ki nem mondott konfliktusok feszültségét? A minden apróságon csattanó agressziót? A kemény elvárások és igyekvő megfelelési törekvések egymásnak feszülését? Vagy épp ellenkezőleg: a szabadon engedettség felhőtlenségét? A meleg fészek védelmező burkának biztonságát?

Akármi legyen is az, érdemes kicsit elgondolkodni rajta, a szülőtárssal is átbeszélve a tapasztalatokat. Figyeld meg és reflektálj arra is, hogy milyen hasonlóságokat, és milyen különbségeket tapasztalsz a saját nevelési utadban. Bizonyára sok olyan dolgot is felfedezhetsz, amitől inkább szabadulnál, ami nem illeszthető össze azzal az (önismereti) úttal, amelyen jársz, esetleg azzal a pozitív szemlélettel, amit egyénileg és a csaladban is követni, élni szeretnél (és ami miatt erre a minikurzusra feliratkoztál).

De hogy hogyan másképp? Egyáltalán lehetséges másképp csinálni? Bizony lehet, ám ezt a másfajta reakciót meg kell tanulnunk, el kell sajátítani, mert nem jön természetesen. Döntés kérdése! Van választási lehetőséged! Megválaszthatod, hogy hogyan akarod nevelni a gyerekedet.

Mert azt mondtam.”

“Amíg az én kenyeremet eszed és ebben a házban élsz…”

“Márpedig ez így van, ha tetszik, ha nem. “

“Eszi, nem eszi, nem kap mást.”

Számos hasonló tipikus szófordulat van minden otthonban, minden családban, ami nem a pozitív szemléletet támogatja, hanem sokkal inkább egy autoriter szemléletű nevelésre alapul, ahol az engedelmesség alapja a tekintély, a megfélemlítés és az erőfölény.

Lehet, hogy ezeket ösztönösen alkalmazzuk, és olykor magunk is meglepődünk azokon a mondatokon vagy reakciókon, amiket adtunk. Keressük az okát, a forrását, talán sejtjük is, honnan jönnek.

Mindenképpen lényeges tehát, hogy hogyan tudunk megbékélni a saját szüleinkkel és a nevelési módjukkal. Ez sokat számít akkor, amikor a saját nevelési módszerünket alakítjuk ki.

Ha eldöntötted, hogy mindenképp a pozitív nevelési módszert szeretnéd alkalmazni gyermeke(i)d esetében, sok szeretettel ajánljuk számodra a Pozitív Nevelés Programot!

De még egyszer - mi is az a pozitív nevelés?

A gyermekeink szükségleteire és érzéseire való érzékeny válaszadás, és annak a figyelembe vétele, hogy fejlődéslélektanilag hol is tartanak éppen.

Miért jó az, ha pozitív nevelést alkalmazunk?

A társadalomban valahogy azt tanultuk meg, hogy a büntetés jó motivációs eszköz a viselkedés javítására.

De a szakértők azt mondják, ahelyett, hogy a gyerekek tanulnának belőle, inkább mérgesek, feszültek lesznek, illetve azt a leckét tanulják meg, hogy az életben úgy lehet boldogulni, hogy a hatalmadat használod a gyengébbekkel szemben. Kevéssé valószínű, hogy megtanulja belőle, hogy figyeljen arra, a tettei hogyan hatnak másokra.

A büntetés aláássa a morális fejlődést, amikor azt a kérdést ébreszti az emberekben, hogy: ”Mit akarnak tőlem és mi történik velem, ha nem csinálom meg?”, ezzel együtt pedig azt is elérjük vele, hogy ne akarják feltenni maguknak azt a kérdést, “Milyen emberré szeretnék válni?”

Amikor  a szülők megértik, hogy a pozitív nevelés azt jelenti, forduljanak el a büntetéstől, akkor sokan összezavarodnak. Elvadult gyerekeket képzelnek maguk elé, akik keresztül rohannak az úton, elkényeztetett kis nyivákolókat, akik, ha nem kapnak meg valamit, hisztit vágnak le vagy jelenetet rendeznek, és végeláthatatlan könyörgést a legapróbb hétköznapi dolgokért, mint a fogmosás vagy a beágyazás. 

Összekeverik a pozitív nevelést az engedékeny neveléssel.

Hiszen manapság a legnépszerűbb nevelési stílusok polaritásként jelennek meg: a szigorú kiképző tiszt, aki a gyermek minden mozdulatát diktálja, vagy a mártír, aki a legkisebb rezdülésre is ugrik. És a szülők sokszor azt gondolják, hogy vagy az egyik, vagy a másik. Hogy más választási lehetőség nincs. 

A pozitív nevelés egyik sem, valahol középen helyezkedik el. A modell, amire épül, az a partneri kapcsolat. A szülő és a gyerek szükségletei egyaránt fontosak, és amennyire lehetséges, mindkét fél szem előtt tartja őket és figyelnek arra, hogy beteljesedjenek.

A szülők félelme olykor az, hogy ez a fajta nevelés elkényeztetett gyerekekhez vezet, de a kutatások épp az ellenkezőjét bizonyítják: azok a gyerekek, akiknek a szülei egyszerre kedvesek és magas elvárásokat támasztanak, jobban teljesítenek az iskolában, kevesebb valószínűséggel nyúlnak a droghoz vagy az alkoholhoz, és kevésbé agresszívak más gyerekekkel szemben. 

A szülők is a nyertesei lesznek ennek a nevelési stílusnak: a gyerekek együttműködőbbek, önállóbbak és nagyobb az önfegyelem és a kezdeményezési készségük. Röviden: olyan gyerekekké válnak, amilyeneket szeretnénk. 

Mi a helyzet a saját szüleinkkel való kapcsolatunkkal?

Nem elég, ha a saját nevelési stílusunkat megváltoztatjuk. Ahhoz, hogy hosszan tartó változásokat tudjunk elérni, fontos, hogy megvizsgáljuk a saját szüleinkkel való kapcsolatunkat is. Hogy megnézzük, mi az, amit követendő példának látunk az ő nevelésükben, mi az, amit jobban is csinálhattak volna és hogy ezek hogyan hatottak arra az emberre, akivé váltunk.

Ezáltal lehetőségünk nyílik arra, hogy szabadon megválasszuk, mi az, amit a hozott örökségből megtartunk, mi az, amit nem szeretnénk tovább vinni és mik azok a dolgok, amiket mi szeretnénk megteremteni a saját családunkban a nevelési döntéseinken keresztül.

A következő kérdések segíthetnek abban, hogy megvizsgáljuk a szüleinkkel való kapcsolatunkat (apai és anyai példát igyekezzünk találni külön, külön)

  1. Mi az, amit jól csináltak, és amit te is szeretnél továbbadni a  gyermekeidnek? Milyen közös tevékenységeitek voltak? Mikor érezted, hogy csak rád figyelnek? Mi volt az a helyzet, ahol megérezted, hogy fontos vagy neki?

     

  2. Mi az, amit te másképp szeretnél csinálni?

     

  3. Milyen volt az ő gyerekkoruk? Akár most is megkérdezheted őket, ha keveset tudsz róla, vagy ha most új dolgokra lettél kíváncsi. Milyenek voltak az ő szüleik? Milyen szabályok uralkodtak az otthonaikban? Milyen volt a szüleikkel való kapcsolatuk? Mi volt a szüleik legfőbb üzenete a számukra?

     

  4. Gyerekként mi volt az, ami bántott a szüleiddel kapcsolatban, vagy mi volt az, amivel a szüleid megsebeztek? Képes vagy együttérzéssel nézni ezekre a helyzetekre? Vagy milyen érzés most ezekre visszaemlékezni?

Pozitív nevelés - az áttérés rögös útja

A pozitív nevelés nem jön magától, különösen, ha büntető neveltetésben volt részünk. A következő kihívásokkal nézhetünk szembe:

1. Tudni, hogy mit ne csináljunk, az nem ugyanaz, mint hogy tudjuk, hogy mit csináljunk!

Attól, hogy tudjuk, nem akarjuk többet a gyerekünket elfenekelni, sarokba állítani, megszégyeníteni, még nem lesznek eszközök a kezünkben, hogy mit csináljunk ehelyett. 

2. Hiányoznak a példaképek

Társas lények vagyunk. Ha körülöttünk mindenki egy adott módon viselkedik, akkor azt normálisnak tekintjük. Ha elkezdünk a pozitív nevelés útján járni, bizony számtalan helyzetben ütközhetünk falakba, találkozhatunk értetlen tekintetekkel. De talán egyre több esélyünk van arra esélyünk van, hogy olyan közeget, hasonlóan gondolkodó szülőtársakat, szakembereket találjunk és gyűjtsünk magunk köré, akik támogatnak ezen az úton, és akik megosztott tapasztalataiból sokat épülhetünk mi is.

3. Felülkerekedni a saját belső szülőn

Ismerős a belső hang? “Nem engedheted, hogy ezt megússza! Nehogy elkényeztesd!” Ez a saját szüleid, felmenőid, gyerekkori tekintélyszemélyek “beültetett bölcsessége”, ám benne vannak a minket körülvevő szülőtársak, illetve a média szülőknek szóló üzenetei is.

De nincs mindig igaza. Sőt, valójában sokszor nincs igaza.

Megtanulhatjuk, hogy egy új hang vegye át a helyét. Amikor késztetést érzünk arra, hogy büntessünkk, akkor kérdezzük meg magunktól: “Hogyan kapcsolódhatok?” A kapcsolódás legyen az egyik vezérelv.

4. Régi szokások felülírása

A szokásokat olykor nagyon nehéz megváltoztatni. De nem lehetetlen. Az egyik dolog, ami leginkább segíthet, az az, hogy felismerjük, mik azok a dolgok (triggerek), amik kiváltják belőlünk a kiabálást vagy a haragot. Ha megfigyeljük ezeknek a triggereknek a működését, akkor jobban rálátunk majd arra, hogy milyen negatív minták szerint vonódunk be a konfliktusokba  a gyermekeinkkel. Ha ezt látjuk, akkor könnyebb lesz új megoldási mintázatokat kitalálni és alkalmazni. 

5. A saját szüleink vagy a szülőtársak kritikái

Mindenki számára különböző, hogy a saját szülei vagy a körülötte lévő szülőtársak milyen módon és milyen mértékben szólnak hozzá a nevelési stílushoz, amit alkalmaz egyes helyzetekben. Érdemes ilyenkor is megőrizni a nyugalmunkat, türelemmel meghúzni a határainkat és esetleg feltenni a kérdést: “Te mindent úgy csináltál szülőként, mint ahogyan téged neveltek?”

6. A gyerekek és az “új szülő”

Bár a gyerekeknek egyértelműen sokkal jobb lesz az a nevelési stílus, ami felé elindulsz, mégis, az átmeneti időszak hozhat kihívásokat, zökkenőket.  Az addigi rendszer változik és ez átmenetileg lehet elbizonytalanító nekik. Ha korábban te voltál a  kiképző katonatiszt típusú szülő, akkor lehet, hogy attól tartanak, előbb utóbb visszatér az őrmester. Ha pedig te voltál a  mártír, akkor  esetleg a saját hatalmuk elvesztésétől tartanak. 

Amellett tehát, hogy te is új készségeket tanulsz, őket is támogatni kell ebben a tanulási folyamatban. 

Hogyan változtassunk?

1. Egyszerre egy szokásra fókuszálj!

Válassz akár egy olyat, ami nagy változást hoz majd a családodba, vagy egy kis lépést, amit könnyű lesz megtenni, és segít pszichológiai értelemben is lendületet adni. Lehet például az, hogy többé nem fenekeled el a gyereket. Vagy nem mondod, hogy “ügyes vagy”. A pozitív nevelés nem egy végcél, ahová meg kell érkezni. A pozitív nevelés egy út, amelyre bármikor ráléphetsz, ha szülőként fejlődni szeretnél. 

2. Emlékeztesd magad!

Amikor változtatni szeretnél szülőként, fontos lehet, hogy emlékeztetőket tegyél magad köré. Ne várd el magadtól, hogy minden fontos új információra emlékezz. Írd ki magadnak a legfontosabbakat, egy héten egyre figyelj, de jöjjön szembe gyakran az otthonodban is (fürdőszoba tükör, hűtő, laptop). Ez segíthet, hogy minél gyakrabban a gyakorlatba ültesd az elveket és ezáltal hatékonyabban haladj a pozitív nevelés útján.

3. Vezess naplót! (3-2-1)

Tudom, hülyén hangzik és különben is, kinek van arra ideje? De bizony nagyon nagy hatása lehet annak, ha rendszeresen írásban reflektálsz a napodra. Nem kell, hogy hosszú legyen. Esténként gyűjts össze 3 dolgot, amiért hálás vagy, 2 nevelési, szülői célt a következő napra és 1 dolgot, amit másképp csinálnál. Ez az egyszerű gyakorlat segíthet abban, hogy ne szakadj el azoktól a fő értékektől, amiket szülőként fontosnak tartasz és abban is segíthet, hogy kapcsolódj a gyermekeiddel.

4. Légy türelmes magaddal!

El fogsz követni hibákat. A változáshoz idő kell, és még akkor is, amikor már egy ideje a pozitív nevelés útját járjuk… nos, akkor sem leszünk tökéletesek. Ne feledd: a hibád, amit szülőként elkövetsz, remek lehetőség arra, hogy a gyermeked a kiengesztelődésről, újrakezdésről, bocsánatkérésről és megbocsátásról, alázatról leckét vehessen tőled. Erre pedig mindannyiunknak nagy szüksége van. 

5. Légy türelmes a gyermekeiddel!

Sok olyan bosszantó dolog, amit a gyerekek csinálnak, teljesen természetes. Ez nem azt jelenti, hogy szeretnünk kell ezeket vagy jóvá kell hagynunk. De ha elfogadjuk, hogy normális, akkor megtettük az első lépést a gyerekek és a saját szükségleteink felismerése felé, és ez tovább segít bennünket abban, hogy megtaláljuk azokat a  kreatív, alternatív megoldásokat, amelyek segítenek minket a gördülékenyebb mindennapok kivitelezésében. 

6. Keress a pozitív nevelés útján járó szülőtársakat!

Amikor elindulunk ezen az úton, érezhetjük magunkat meg nem értve vagy erősen kritizálva más szülők által. Érdemes ilyenkor megkeresni azokat a hasonló gondolkodású szülőtársakat, akikkel meg lehet osztani a gondolatainkat és kölcsönösen tudjátok egymást segíteni. Egy biztonságos közeget, ahol az egymás iránti tisztelet természetes és a frusztrációnak és sikerélményeknek is helye van. 

7. Gyakorold az együttérzést a saját szüleiddel szemben!

Korábban már említettük, milyen fontos, hogy ahhoz, hogy a saját gyermekeink számára egy biztonságos és lelki  pszichés értelemben is tápláló környezetet hozzunk létre, a saját gyermekkorunkat is meg kell vizsgálni és reflektálni a szüleinkkel való kapcsolatra.

  • Ne felejtsük el, ők is emberek, lehet, hogy felnőttként érdemes újrakeretezni a kapcsolatot velük. 
  • Legyünk hálásak azért, hogy mintát adtak arra, hogy hogy mit érdemes és mit nem érdemes beépíteni a saját szülői eszköztárunkba. 
  • Bocsássuk meg nekik, amit meg kell bocsátanunk, és emlékezzünk arra, hogy minden bizonnyal akkor és ott a legjobb tudásuk és szándékuk szerint cselekedtek, döntöttek. 
  • Azt is tartsuk észben, hogy ők minden bizonnyal a saját szüleik és felmenőik mintáit vitték tovább, abból igyekeztek kihozni a legjobbat. 
  • Ha mély sebet hordozunk tőlük, írjuk le, adjuk ki magunkból.
  • Tegyünk érte, hogy a saját szülői szerepünk megélése egyben a sebeink gyógyulásának lehetőségét is hordozza.
  • Vállaljuk fel a felelősséget a saját életünkért, ne hibáztassuk őket. 
  • Beszélgessünk velük rendszeresen, amennyire lehet, ápoljuk a kapcsolatot velük.

Visszatérve Dr. Haim Ginott, gyermekpszichológus és pszihoterapeuta, a büntetés mentes és kommunikáció alapú megközelítés úttörőjének fent idézett gondolatához, melyet a szülői hatásról mondott:

Arra az ijesztő következtetésre jutottam, hogy én vagyok a döntő tényező. Az én napi hangulatom határozza meg az időjárást. Tanárként vagy szülőként, óriási hatalom birtokosa vagyok, mellyel egy gyermek életét nyomorúságossá, de örömtelivé is tehetem. Lehetek a gyötrelem vagy az inspiráció eszköze. A gyermeket megalázhatom vagy megnevettethetem, megsebezhetem vagy meggyógyíthatom. Minden helyzetben az én válaszomon múlik, hogy egy krízis kitör vagy elcsitul, és egy gyermek jobb vagy rosszabb emberré válik.

Az, hogy hogyan neveljük a gyermekeinket, nem a sorson múlik. Dönthetünk arról, hogy milyen utat és milyen eszközöket választunk ahhoz, hogy kapcsolódjak a gyermekeimmel, hogyan inspiráljam, gyógyítsam őket. Reményteljes üzenet.

Gondold végig:

Gyakorlati tippek:

Ha szeretnél elmélyülni a témában és megismerkednél a pozitív pszichológia teljes eszköztárával, csatlakozz a Pozitív Nevelés Programhoz és hozd ki a legjobbat gyermekedből és önmagadból egyaránt! Kattints ide és tekintsd meg a részleteket!